„Próbáljunk meg egy pillanatra kilépni a címkézésből.
Képzeld el, hogy valaki bemegy a házadba, és azt mondja:
mostantól ez az enyém, te pedig mehetsz, amerre látsz.
Te felháborodsz, védekezel.
Erre a szomszédod nem azt mondja, hogy ‘segítek megvédeni’,
hanem azt, hogy:
‘miért nem adod át inkább? Legalább béke lenne.’
Valóban megszűnne a konfliktus, ha odaadnád a házad.
De az béke lenne — vagy beletörődés?
És most tegyük hozzá a többit is.
Az a ház nem csak falakból áll.
Ott nőttél fel.
Az a nyelved.
Az az otthonod.
Ott értik, amit mondasz.
Ott érted a világot.
Ha elmész, nem csak egy ingatlant veszítesz el,
hanem a saját közegedet, a saját nyelvi–kulturális teredet is.
Ha számodra ez elfogadható megoldás, azt is lehet mondani.
De akkor legalább ne nevezzük háborúpártinak azt, aki azt mondja:
nem akarok támadni, csak nem akarom átadni az otthonomat.
A kérdés nem az, hogy ki akar háborút.
A kérdés az, hogy a védekezés automatikusan háborúpártiság-e.